Miért?

 

Mert a ráesõ fényt majdnem teljesen visszaveri. Szemünk e visszavert fényt észlelve, a tárgyakat a tükör felülete mögött látja. A tükör tehát annál jobb, minél több fényt ver vissza. A sima vízfelületet is néha víztükörnek mondjuk, mert ez is visszaveri a fény jó részét. Tükröz a simára csiszolt fémfelület is. Régen a tükör csiszolt ezüstlap volt. Az üveg csak gyengén tükröz, a fény nagyobb része inkább áthalad rajta. Csak ha az egyik oldalát vékony ezüstréteggel vonják be, lesz tükörré. Az üveg csak arra való, hogy azt a réteget megvédje, anélkül, hogy eltakarná. A fényt a hátlapon lévõ ezüstréteg veri vissza. Ez annyit jelent, hogy tulajdonképpen nincs üvegtükör. A vékony ezüstrétegrõl a fény mintegy 95%-a verõdik vissza, s ez a visszavert fény adja a tükörképet.

Valamikor higanyban oldottak fel ezüstöt, és ezt az ezüstoldatot vitték fel az üvegre. Ez azonban egyenetlen és feleslegesen vastag réteget ad. Manapság ezért inkább ezüstsóoldattal fedik az üveget, majd olyan vegyi anyaggal kezelik, amelynek hatására rendkívül vékonyan, és egyenletesen kiválik az ezüstréteg az oldatból. Így a tükör visszaverõ-képessége 10%-kal jobb. A mûszertükröket nem így csinálják, mert nemcsak ezüstréteg, hanem maga az üveg is tükröz, és az torzítja a képet. Ezért minél vékonyabb az üveglap, és egyenletesebb a tükrözõ fémréteg, annál jobb a tükör. A legfinomabb mûszertükrökre légmentesített térben gõzölögtetik rá az ezüst- vagy alumíniumréteget, de nem a hátsó, hanem az elülsõ tükrözõ felületére. Ezeknél az üveg csak tartófelület. Az alumínium jobb, mert felületén vékony oxidréteg keletkezik, ami megvédi az elhomályosodástól.

 

Szép fénytani jelenség, amit a síkságokon, pusztákon látni a nyagy nyári melegben. Egy gémeskút, egy torony vagy város egészen közel, elérhetõ távolságban, de tótágast, a feje tetején jelenik meg a vándor szeme elõtt. És mögötte víz és víz mindenütt, mintha a látóhatárt elmosta volna. Nos, amit a vándor lát, csalóka tünemény, a fénytörés és tükrözõdés következménye.

Valahol a tárgy és a szem között erõsen felmelegszik a levegõ, erõsebben, mint általában. A felmelegedés következtében itt gyorsan emelkedik a levegõ, a meleg és hideg levegõ egymás fölé rétegzõdik. Azok a fénysugarak, amelyek a délibábban megjelenõ tárgyról jönnek, nem jutnak közvetlenül a szemlélõ szemébe, mert amikor áthaladnak a melegebb légrétegen, megtörmek, majd beleütköznek a sûrûbb, hidegebb légrétegek falába, és onnan, mint valami tükörrõl, visszaverõdnek. Így történik aztán, hogy a vándor szeme sokkal közelebb látja a távolban lévõ tárgyakat és megfordítva, mert a tükörként viselkedõ levegõ megfordította, amikor visszaverte. A látóhatár meg azért tûnik el, mert az erõsen hullámzó, fölfelé törekvõ levegõ, a maga mozgásával "elmossa" az éles körvonalakat. Nézd csak meg, mennyire hullámzik a meleg levegõ például a gáztûzhely lángja körül, de az erõsen befûtött kályha tetején is. A körvonalak ott is elbizonytalanodnak, pedig milyen kicsinyek a távolságok, nem úgy, mint a pusztán. A délibábot össze szokták téveszteni a fata morganával, pedig az nem délibáb, csak hasonló hozzá. Nappal a szárazföld meleg levegõje a tenger hûvösebb levegõje fölé áramlik. Ilyenkor lehet a levegõben megfordított világítótornyokat, és hajókat látni. Itt is a kétféle hõmérsékletû levegõ határfelületén verõdik vissza a fény.

 

 

Nem a mosógép mos, hanem a mosópor. A mosógép tulajdonképpen ugyanazt csinálja, mint hajdanában az asszonyok, akik kiültek a patak partjára, rátették az elõzõleg beáztatott ruhát egy lapos kõre, és sulykolófával püfölték. Az ütések áthajtották a szálak között a vizet, és a víz magával ragadta a piszkot. Ma ugyanezt a mosógép kissé korszerûbben végzi, de a lényeg mégis ugyanez. Gyors tempóban forog a mosógép mûanyag korongja, és ugyanilyen gyors mozgásba hozza a vizet. A ruha azonban nehéz tömeg, kevésbé mozgékony, mint a folyadék, és így sokkal lassabban forog. Avíz a benne oldott mosószerrel együtt, nemcsak körülötte áramlik, hanem keresztül is áramlik rajta. A szintetikus (vegyi úton, nem természetes anyagból elõállított) mosószernek az a tulajdonsága, hogy a zsírtartalmú piszokrészecskéket magához köti, és mert gyorsan mozog, magával is ragadja. Ezért kényelmesebb a mosás áztatás után, hiszen már az áztatás alatt átjárja a ruhanemût a mosószeres lé, már létrejön a kapcsolat a piszok és a mosószer között, a mosógép forgatásában már csak a hajdani püfölés mai változatának kell megtörténnie. Meg is történik. Ezért van az, hogy a mosógéppel való mosás tulajdonképpen már csak öblítés. Van a mosógépeknek egy másik fajtájais: az nem forgatja, hanem ide-oda mozgatja a vizet, mûködése jobban hasonlít ezért a hajdani sulykoláshoz. Mivel itt a gépi, szerkezeti megoldás bonyolultabb, az ilyen mosógép drágább, de sokkal kímáletesebben mos, és szebb lesz tõle a ruha

 

A viilanykörtében a vékony kettõs spirálú wolframszál az elektromos áram hatására igen magas hõmérsékleten izzik. Ennek következtében világít. De az izzó fémszál párolog, mint annak a rendje. Ezért a villanykörtébõl kiszivattyúzzák a levegõt, mert hisz annak oxigénje teszi lehetõvé, hogy gyorsan ellobbanjon a vékony fémszál, sõt úgynevezett nemesgázokat is töltenek bele (argont, kriptont), amelyek meggátolják, hogy hamar megfeketedjen az égõ, és lehetõvé teszik, hogy fénye ragyogóan fehér legyen.

 

 

 

Azért, mert sok benne a levegõ, márpedig az igen jó hõszigetelõ. A fonalak lágy szerkezete, laza kapcsolódása okozza, hogy a kötött holmi puha, és ez teszi lehetõvé, hogy a fonalak között sok levegõ legyen.

Fokozni lehet ezt a hatást az úgynevezett terjedelmesített mûanyag fonalakkal. Ezeket a fonalakat erõteljesebben meghúzzák, de mivel rugalmasak, amikor ellazítják õket, összeugranak. Ilyen szálból készül például (az 1978-ban még jól ismert) banlon holmi: ingek, pulóverek, úszónadrágok, alsónemû stb. A terjedelmesített banlonszálból készült atlétatrikó például olyan, mint a pókháló, mégis melegít akár a kályha. A levegõ hõszigetelõ hatását használják fel, amikor a vékony trikóanyagot szintén vékony mûanyag szivacsra ragasztják. A belõle készült kabátok hallatlan könnyûek, és melegek.

 

Amiért hidegnek érzi az ember a nedves kezét. A víz párolog róla, a párolgáshoz hõ kell, és azt a környezetébõl vonja el. A hûtõszekrény belsejében egy zárt csõrendszer és abban egy könnyen, gyorsan párolgó folyadék van. A folyadékot egy kis villannyal mûködõ kompresszor felnyomja a hûtõtérbe, abba a bizonyos szögletes dupla falú dobozba, amit mélyhûtõnek szoktunk nevezni. Ott a folyadék elpárolog, és az ehhez szükséges hõt elvonja a hûtõtérbõl, majd lecsapódik a csövek belsõ falára, és szépen visszafolyik a helyére. A motor megint felnyomja, ismét elpárolog, lecsapódik, lecsurog, és ezt a körforgást addig végzi, amíg eléggé le nem hûlt a hûtõszekrény hûtõterének levegõje. Akkor egy hõre érzékeny automata kikapcsol, és csak akkor indítja meg újra a motort, amikor a hûtõtér a kelleténél jobban felmelegszik.

 

 

 

A légcsavarok, illetve a sugárhajtómûvek nagy sebességre gyorsítják fel a repülõgépet. Ennek következményeként és a szárny speciális keresztmetszete miatt két fõ erõ hat a gépre: a függõleges irányú felhajtóerõ és a vízszintes irányú tolóerõ (húzóerõ).

Mivel a hajtómûvek állandóan járnak, a felhajtóerõ a gép súlyával állandó egyensújt tart. A hajtómûvek biztosítják a gép sebességét is.

 

Attól, hogy a benzin sorozatos, apró robanásokkal elég benne. Azért is nevezik a benzinmotorokat még robanómotoroknak is. A berregõ hang, amit az autó hallat, tulajdonképpen a robbanások sorozatának hangja. Az autót a benzinben rejlõ hõenergia mozgatja, ezért hõerõgépnek is nevezik.

A benzin, ha meggyújtják - elég. Csak akkor robban, ha zárt edényben, levegõvel keveredve meggyullad; de akkor a leghevesebben, ha ebben a keverékben nagy a nyomás. Az autóban porlasztva érkezik a benzin a hengerbe, oda a dugattyú szívja be, amikor hátrál, és nyomja össze, amikor elõreszalad. Amikor pedig a henger végében, a dugattyú fejénél jól össze van nyomva a benzin-levegõ keverék, felvillan az autógyertya villamos szikrája. Robbanás. Ennek ereje visszataszítja a dugattyút a henger másik végébe, miközben az a kipufogócsõbe nyomja az elégett levegõ-benzin keverék gázmaradékát, és beszívja az új adagot. Aztán kezdõdik az egész elõrõl. A dugattyú ide-oda mozgását a hajtókar és a fõtengely alakítja át forgó mozgássá. A benzin robbanásaitól ezért forognak a kerekek.